Európai Szociális Alap
Európai Regionális Fejlesztési Alap
Név
E-mail cím






Tökfőzde
Tökéletes tökéletek, hagyományok, ünnepek a tök világából


Tradicionális turisztikai területek fejlesztése

A Régiófókusz Nonprofit Kft. megalakulása óta folytat térség-, vidék-, turizmus-, humán- és környezetfejlesztési tevékenységet az egész Nyugat-dunántúli régióban, köztük a Rábaközben is (www.regiofokusz.hu).

A Régiófókusz Nonprofit Kft. működésének eddigi 10 évében több – az egész Nyugat-Dunántúl régiót érintő – turisztikai eseményterméket fejlesztett ki. Ezen rendezvények látogatottsága növekvő, jelentős vendégéjszaka számot generálva. A rendezvények sikerének egyik pillére, hogy a megjelenés egységes. A turisztikai rendezvények további fejlesztését célozza meg jelen projekt az infrastruktúra fejlesztésével.

A szervezet egy 2005-ös koncepció alapján létrehozta a Nyugat-Pannon Vásározó Céh szerveződést, amely GVOP keretében támogatást is kapott, és 2006-ban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kiemelt mintaprojektjévé vált. Az együttműködés a régió kézműveseit, natúr- és biotermék forgalmazóit fogja össze és egy egységes rendszerben évente tucatnál több rendezvényen vesznek részt közösen. Az együttműködő tagok száma több mint 100 fő. A Céh rendezvényturisztikai pozícionálása, a helyi értékek felkarolása magas ismertséget szerzett az elmúlt években. A saját események mellett számos megjelenés integráns módon történik, ami azt jelenti, hogy a Céh mások által szervezett turisztikai eseményeken is megjelenik egységes arculatban (Savaria Történelmi Karnevál, Magyarszombatfai Fazekas Napok, Kistérségi forgatag, Rábaközi Gazdanapok, Szili Aratóünnep, stb.)

A Régiófókusz Nonprofit Kft. a turisztikai versenyképesség javításához kívánja jelen projekt keretében ezt az egységes arculatot jól kifejező és az hasznosan szolgáló mobil infrastruktúrát (vásári pavilon) fejleszteni.

A projekt keretében 50 db pavilon legyártását tervezi a pályázó az alábbi paraméterek alapján. A pavilon csak természetes alapanyagból készül: fa, vászon. Gyorsan szét és összeszerelhetőnek kell lennie, hogy a szállítási, logisztikai előnyei érvényesüljenek. A pavilon összhatásában egy archaikus vásári hangulatot áraszt, és a kihelyezés, elrendezés további élményelemeket tud kihangsúlyozni.

A projekt közvetlen célcsoportjai: a helyi termékeket árusítani kívánó termelők, feldolgozók, kereskedők, rendezvényszervezők. Közvetett célcsoportok: a rendezvények látogatói, belföldi és külföldi turisták, vendégek és mindazon szervezetek, amelyek hiteles turisztikai eseménytermékekkel foglalkoznak.

További információ:

Hutflesz Mihály, ügyvezető

regiofokusz@limexnet.hu 30/217-55-13

A projekt az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében valósul meg.


további hírek 

Keresés a hírek adatbázisban:



Webmark